Közel 2 hónap röppent el mióta az utolsó bejegyzésemet megírtam. Az elmúlt időszakban az életem eléggé kaotikussá vált… megint. Mondhatnám, hogy váratlanul értek az események, amik miatt se időm, se energiám nem maradt a blog szerkesztésére, de nem. Valójában annyi mindent éltem már meg életem során, hogy baromira nehéz meglepni.
Biztos voltál már olyan helyzetben, amikor nem láttad a kiutat, nem tudtad, mit tegyél, hogy egyről a kettőre juss. Egy darabig küzd az ember, vonszolja magát, megpróbál hatfelé szakadni, vért izzad, de semmi sem elég. Hosszú idő elteltével pedig egyszerűen belefásulunk a dologba. Ha az ember eljut erre a pontra, akkor már az apró sikereknek sem tud úgy örülni és a lelkesedése is alábbhagy.
Az oldalról folyamatosan érkeztek az értesítések, de egyiket sem nyitottam meg. Elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán van e értelme annak amit csinálok. Írjak még vagy hagyjam a fenébe az egészet és kössem vissza a lelkem a sokszor monoton és idegőrlően unalmas droid-munka gépezetéhez?
Az áttörés
Minap beszélgetésbe elegyedtem egy kedves munkatársnőmmel/barátommal. Érdeklődött írói pályafutásom alakulása felől. Szó szót követett, végül ez az oldal is említésre került. Megkért rá, hogy linkeljem be neki, szívesen elolvasná miket írok.
Még aznap este pittyent a telefonom, egy nagyobbacska szövegbuborék fogadott amikor megnyitottam az alkalmazást. A lány – aki nem is sejti, hogy visszatérő bejegyzésem főszereplője – számtalan kérdést és bíztató gondolatot írt a blog kapcsán. Üzenetváltásunk után megfogadtam, hogy amint lehetőségem nyílik, újból a tettek mezejére lépek és tollat ragadok.
Miért írom le a gondolataimat? Miért osztom meg a világgal az érzéseimet, a múltam aprócska darabkáit? Nos, a válasz roppant egyszerű. Mert szeretek írni. Mert nem hagyom, hogy az álmaim és céljaim a feledés homályába vesszenek. Mert lehet, hogy ezzel segíthetek valakinek, aki hasonló élethelyzetben van. Mert jobban érzem magam tőle. Mert remélhetőleg Te is jobban fogod érezni magad tőle. Egyszerűen csak azért, mert…
Köszönöm Reni 🙂