Tiniszerelem avagy mit adjunk Valentin napra?

Hol volt, hol nem volt, talán nem is volt (ja, de igen), volt egyszer egy 16 éves, visszahúzódó lány, aki már nagyon vágyott arra, hogy rátaláljon a szerelem és átélhesse élete első csókját.


Alighanem, kedves olvasó, most tágra nyílt szemekkel nézel és arra gondolsz, hogy ez csakis elírás lehet. A mai rohanó világunkban a fiatalok zöme már általános iskolás korában megéli milyen az első csók, bulizni jár, pasizik, legtöbben már az első együttléten is túl vannak mire leballagnak. Most ha sablonos akarnék lenni, mondhatnám, hogy „bezzeg az én időmben”… de nem akarok áltatni senkit, már akkoriban is kirívó esetnek számítottam. Mint nyílván mindannyian tudjátok, mindennek megvan a maga oka és kiváltó körülménye, de erről majd egy későbbi írásomban bővebben kitérek. Most legyen elég annyi, hogy ott álltam a gimiben 16 évesen és vártam, hogy elborítsa az agyamat a rózsaszín köd.


És akkor jött ő… az első olyan srác, akit igazán érdekeltem… olyannyira, hogy még a zavarodott menekülési kísérletemet (mialatt a minket összeboronáló barátnőmet nem kis erővel próbáltam továbbvonszolni a folyosón, a következő mondatot ismételgetve: „Nem, nem akarok odamenni, nem érted?”) is aranyosnak vélte. Egy kis beszélgetés, hopp, vannak közös témák, de jó… ugyanazt a zenét szeretjük, szuper… és már jártunk is.
A Valentin nap vészesen közeledett, én pedig veszettül romantikus alkat vagyok, így mindenképp valami emlékezetessel szerettem volna őt meglepni. Mivel ő is amolyan alkotó lélek volt, nem egy verset írt nekem is, így arra gondoltam, meglepem egy általam költött versikével.


Amikor ajándékkal készülünk valakinek, soha nem azt számít, hogy amit adunk, mennyibe került, hanem hogy szívből adjuk. Nem akartam csalódást okozni neki, így saját dolgomat kissé megnehezítve kigondoltam, mi lenne ha a sorok kezdőbetűi egyfajta üzenetet hordoznának magukban? Gondos tervezés és sok piszkozati papír után megszületett a szerelmes versike, Valentin napra címmel, amit a verseim menüpontban megtaláltok.
Mondanom sem kell, elérte a várt hatást, a srác nagyon boldognak tűnt mikor elolvasta. Én pedig örültem, hogy mosolyogni látom.


Születésnap? Névnap? Karácsony? Valentin nap? Bármilyen esemény is közeledik, az ajándékozás akkor a legszebb ha lelketek egy darabját csomagoljátok díszpapírba. Legyen szó egy általatok készített egyedi alkotásról vagy egy olyan megvásárolt dologról, aminek kibontásakor a másik tudja, hogy fontos számotokra… mert emlékszel, mert szánsz rá időt, mert szívből jön.